2009年1月18日日曜日

A kínai írás  漢字に就いて

A kínai írás¹ (漢字 kínai hanzi, japán kandzsi/ kanji, koreai hanja, vietnámi chữ hán 字漢) eddig ismert legkorábbi emlékei az időszámításunk előtti XIV-XII. századból, a Shang (商) vagy más néven a Yin dinasztia (殷) korából származnak. Ezeket az írásjegyeket jóslásra használt teknőspáncélra vagy marhalapockacsontra vésték, így ezeket a feliratokat jóscsontfeliratoknak nevezik ( 甲骨文 jiaguwen). Eddig kétezer jelét sikerült megfejteni.(A Banpo yangshao 半坡仰韶,Dawenkou 大汶口 és Longshan 竜山 kultúrák leletein látható írásjegyek mintegy 2000 évvel korábbiak a jóscsontfeliratok karaktereinél.) A Shang-dinasztiát követő Zhou (周) dinasztiára a „nagy pecsétírás” (大篆 dazhuan) és a bronzedényfeliratok a jellemzőek (金文 jinwen). A császár a nemeseknek érdemeik elismeréseként földet és rabszolgákat ajándékozott, ezek a bronzedények az ajándékozás emlékére készültek, felirataik az ajándékozás körülményeit beszélik el.
Az időszámításunk előtti VIII. századra a Zhou dinasztia hatalma meggyengült és az azt követő Tavasz és Ősz korszakban (春秋Chunqiu) az írásjegyek területenként külön fejlődésnek indultak. Időszámításunk előtt 221-ben a Qin-dinasztia (秦) császára Shi-huangti (始皇帝) a központi hatalmat megteremtve egyesítette a többi államot, és ezzel együtt egységesítette a mértékegységeket és az írást is. Így a Li-Si (李斯) miniszter által kialakított írás, a „kis pecsétírás” (小篆 xiaozhuan) lett a birodalom hivatalos írása. Ez azonban nem volt megfelelő az adminisztrációs munkák ellátására, így hamarosan a lishu (隷書) írásmódot kezdték használni, ami formájában jobban hasonlít a ma használatos írásjegyekre. A Keleti Jin-dinasztia (東晋) idején megjelent a „szabályos írás” (楷書 kaishu), amit jelenleg is használnak. A kínai írás megalkotása a hagyomány szerint Cang Jie (蒼頡) nevéhez fűzödik, aki a mítikus Huang-ti (黄帝) császár hivatalnoka volt. Róla úgy tartották, hogy az állatok és a madarak lábnyomai alapján alkotta meg az írásjegyeket. Természetesen a kínai írás megalkotása nem köthető egyetlen személyhez és korszakhoz, hosszú idő alatt alakult ki számos írástudó munkája révén.

Az írásjegyeket hatféle elv alapján alakították ki (六書 liushu):

1, képjelek (xiangxing 象形)
2, elvont fogalmakat kifejező jelek (zhishi 指事): 上 shang fent 下 xia lent
3, összevont jelek (huiyi 会意): 木 + 木 = 林 lin fa + fa = erdő
4, gyökből (kínaiul bushou 部首, jelentésre utaló rész) és fonetikai elemből (shengfu 声符) álló írásjegyek (xingsheng 形声): 氵+羊=洋 víz + yang (fonetikai elem) = óceán, kiejtése yang.
Körülbelül 214 gyök létezik, némelyik gyök önálló írásjegyként is előfordul. A gyököknek az írásjegyen belül elfoglalt helyük szerint 7 fajtájuk van:
偏 pian az írásjegy bal oldalán helyezkedik el
旁 pang az írásjegy jobb oldalán helyezkedik el
冠 guan az írásjegy tetején található
脚 jiao az írásjegy alatt fekszik
構 gou bekeríti az írásjegyet
垂 chui az írásjegy tetejéről lóg le bal felé
繞 rao az írásjegy bal felső oldaláról az írásjegy jobb alsó oldala felé halad

A fonetikai elemeknek is gyakran jelentésük van, pl
枼 vékony, lapos  葉 ḍiap falevél
鰈  dāp lepényhal
蝶 dāp lepke
牒 dep vékony falemez
5, jelentésbővülés (zhuanzhu 転注): a 楽 yue „zene” → „vidám” (le)
6, írásjegyek kiejtésének kölcsönzése (jiajie 仮借): A 豆 dou „edény” jelentésű írásjegyet a szintén dou kiejtésű, „bab” jelentésű szó leírására használják; az írásjegy eredeti jelentése háttérbe szorult.

Kínai kultúrhatásra a kínai írásjegyeket Japán, Korea és Vietnám is átvette. Japánban máig használják a hiragana és katakana szótagírás mellett, Vietnámban a XX. század elején törölték el, és vezették be a latin betűs írást. Észak-Korea² 1949-ben törölte el a kínai írás (handzsa) használatát, délen – annak dacára, hogy 1948-ban ott is eltörölte egy rendelet a kínai írásjegyek használatát – fennmaradt a vegyesírás, mivel a rendeletet csak fokozatosan óhajtották megvalósítani. Így csak a tudományos publikációk egy része s a legtekintélyesebb napilapok alkalmazzák továbbra is a hangŭl-hanja vegyes írást.

A kínai írás átvétele mellett megjelentek a kínai írásból kialakított vagy kínai ihletésű írásrendszerek:
1. A kínai írásjegyek szótagjelként való használata, pl a japán manjógana 万葉仮名.
2. A huiyi 会意 vagy a xingsheng 形声elv szerint alkotott írásjegyek, pl a vietnámi chữ Nôm , a japán kokudzsi 国字, a sawndip írás nagy része.
3. A kínai írásjegyek folyóírásából vagy az írásjegyek egy részéből kialakított írás, pl a japán hiragana (ひらがな) és katakana (カタカナ)
4. A kínai írás felületes utánzásával, vagy tudatosan a kínai írás kialakítási elve szerint alkotott írások, ilyen a kitaj, dzsürcsi , tangut írás.


¹ Kapcsolódó bejegyzés: A kínai írásjegyek
² A kínai írás oktatása Észak-Koreában:  朝鮮民主主義人民共和国における漢字教育 ―1990年代を中心に―


参考文献

Bartos Huba: Kínai. A világ nyelvei. Szerkesztő Fodor István. Budapest, Akadémiai Kiadó 1999. pp. 727-737

Lý Lạc Nghị: Tìm về cội nguồn chũ hán Gồm nhiều từ Ďã gia nhập vào kho tiếng Việt.  Nhà Xuất Bản Thố Giới 1997.

Osváth Gábor: Észak-és Dél-Korea eltérő nyelvhasználata. Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-tár http://terebess.hu/keletkultinfo/nyelv3.htm

『sawndip sawdenj 古壮字字典』

大島正二著  2003年『漢字と中国人』 岩波新書

西田龍雄著 2002年『アジア古代文字の解読』 中公文庫

西田龍雄著 1984年『漢字文明圏の思考地図』

『理解しやすい漢文』  文英堂 1994年

藤堂明保著 ㍼58年『漢語と日本語』 秀英出版

2 件のコメント:

  1. Igazán érdekes volt,ma is tanultam valamit.És külön örültem,hogy a nevem eredeti jelentésével is tisztában vagyok már.:)
    ookini.

    返信削除