2014年3月1日土曜日

Szadajakko 貞奴


 

Még januárban volt, hogy  villámlátogatást tettem Kavakami Szadajakko színésznő  (川上貞奴) egykori nagojai rezidenciájában(旧川上貞奴邸).  Szadajakko neve mostanság  talán nem túl ismerős a magyar (és japán?) átlagember számára, pedig  előadásai egykoron nagy szenzációszámba mentek Európában.  Szadajakkoról (eredeti neve Oguma Szada / 小熊?貞) dióhéjban annyit kell tudni, hogy  Tókjóban született 1871-ben,  15 évesen gésa lett Josicsóban (葭町 = Nihombasi), majd 1891-ben megismerkedett Kavakami Otodzsiró (川上音二郎, 1864-1911)  színésszel, aki elvette feleségül.  A 19. század és a 20. század fordulóján  Nyugaton turnéztak,  Budapesten 1902 februárjában léptek fel, amiről a sajtóban is beszámoltak (Vasárnapi Ujság).  
 



Szadajakko férje halála után 6 évvel hagyott fel a színészettel,majd Nagojában selyemgyártó-és forgalmazó céget (川上絹布株式会社) hozott létre. Ekkor régi barátjával és üzlettársával, a villamosenergia királyával, (電力王)   Fukuzava Momoszukével (福沢 桃介) lakott abban a házban, ami most múzeumként funkcionál.
Az igazság az, hogy az épület eredetileg máshol volt, és az alaprajza sem ugyanaz, mint amilyen  az építése  idején volt, de az átköltöztetés és elforgatás során igyekeztek feleleveníteni a korabeli hangulatot.
 
Cím: 【文化のみち二葉館】 名古屋市東区橦木町3丁目23番地 ( a közelben van a ボンボン nevű híres-neves cukrászda) 
Nyitvatartás: de. 10 ~ du. 5, hétfőnként szünnap.
Belépődíj: 200 jen
  














Források:

『日本大百科全書(ニッポニカ)』

Tóth Gergely:  Birodalmak asztalánál. Ad Librum, 2010.  (173-177. oldal) 
Vasárnapi Ujság, 1902, 10-11. szám

2 件のコメント:

注: コメントを投稿できるのは、このブログのメンバーだけです。