2011年7月10日日曜日

A Posta jele 〒 〠 〶

Aki még nem járt Japánban, az is találkozhatott postacímeknél a  〒 jellel, ami a katakana テ-re  hasonlít.  Ez az irányítószámra utal, de ugyanez a jel látható a posta épületénél vagy a levélládán is.  
A  〒-t  1887-ben vezették be,  a "teisinsó" 逓信省 (kb Postaügyi vagy Távközlési Minisztérium)  első szótagjának katakanás írásmódjából (テイシンシャウ) származik.

Számítógépen a 〒-t a ゆうびん vagy a ゆうびんばんごう szavak bevitelével lehet előcsalogatni.

参考文献

石井研堂著 『明治事物起原 5.』ちくま学芸文庫

9 件のコメント:

  1. Ez érdekes. Mármint a jel eredete is. Úgy látszik, Japánban is van postabank.

    Egyébként ha már speciális jelekről van szó, megkérdezném, hogy egy régebbi bejegyzésetben tárgyalt, ún. masu vagyis a 〼 jelet hogy lehet előhívni vágólap használata nélkül? Nem mintha annyira szükségem lenne rá, csak szeretném tudni.
    Előre is köszönöm! :)

    返信削除
  2. "Úgy látszik, Japánban is van postabank."

    Igen, nekem is náluk van bankszámlám :)

    Ami a 〒-t illeti, van olyan történet, ami szerint eredetileg T (丁?) volt a Posta jele, csak közben rájöttek, hogy ez a T külföldön azt jelzi, hogy a postadíj nem elegendő. Egy másik visszaemlékezés szerint meg a T és a 〒 közül kellett választani-végül a 〒 nyert :)

    "ún. masu vagyis a 〼 jelet hogy lehet előhívni vágólap használata nélkül? "


    Elvileg a Microsoft IME 2007 esetében a ます begépelésével lehet előhívni, de ha régebbi IME-d van, érdemes regisztrálni a szótárba.

    返信削除
  3. De érdekes! Én sem tudtam, honnan jött ez a jel, pedig izgatta a fantáziámat :)

    返信削除
  4. Köszi :) Teljesen véletlenül tudtam meg én is.
    A 明治事物起原 c. könyvben sok más érdekességről is lehet olvasni-a 近代デジタルライブラリー n is elérhető: http://kindai.ndl.go.jp/index.html

    返信削除
  5. Meg nem figyeltem fel ra, de mar itt vagyok Kyotoban.

    返信削除
  6. Kieg. : A "postaköltség" szót láttam már 〒代 formában is feltüntetni.

    返信削除

注: コメントを投稿できるのは、このブログのメンバーだけです。