Néhány éve írtam már a Japánban működő japán nyelviskolák sötét oldaláról, furcsaságairól (1 2), és az azóta eltelt pár évben sikerült megtapasztalnom azt is, hogy milyen érzés nyelviskolából / szakiskolából (専門学校) érkezetteket egyetemen tanítani.
Természetesen nem a szakmai tárgyakról van szó, hanem a Japán Nemzetközi Nyelvvizsgára való felkészítés, illetve az ún. akademikku nihongo, amin az írott szövegértés (elsősorban hírek), önéletrajzírás, motivációs levél megírása, illetve gazdasági, jogi szakkifejezések kandzsijai kerülnek terítékre.
Ami a diákokat illeti, egyetemtől is függ, hogy milyen komolyan szűrik a jelentkezőket, de tapasztalatom szerint a népességfogyás miatt a gyengébb képességekkel rendelkezőket is felveszik (kell ugye a bevétel).
Alapvetően az elsőéveseket tanítom, és ugye ott vannak azok, akik jól tudnak japánul és követni tudják a szakmai tárgyakat is, vagy japánul még nem tud annyira, de igyekszik minél hamarabb elsajátítani magasabb szinten.
És vannak azok, akik annyira nem tudják a nyelvet, de normális körülmények között amúgy sem lehetne helyük a felsőoktatásban....:(
Pl 2 hét eltelte után sincs fogalma arról, hogy milyen tárgyakat vett fel és azokat hol tartják, fél év után sem tud számítógépről e-mailt küldeni vagy használni a Google Classroomot, minta alapján sem tud egy szöveget hibátlanul megírni Wordon, az egyetemtől kapott különböző jelszavakat már az első nap elveszti, a különböző beadandók pedig úgy néznek ki, mintha a kutya szájából kerültek volna ki (az irattartó mappa ismeretlen fogalom), de amúgy is zsírfoltosak, mert arra nem gondol, hogy le is kéne törölni az asztalt evés után. És sajnos a mosakodás, ruhamosás sem az erősségük, ahogy egy másodéves diákom megjegyezte „Büdösek az idei elsőévesek”.
Ami a szakiskolákból érkezetteket illeti, van az, aki amúgy is egyetemre akart járni, de a megfelelő japán nyelvtudás hiánya miatt döntött úgy, hogy 1-2 évet japánul tanul valamelyik szakiskolában. Ezzel nem is lenne gond, a probléma azokkal van, akik csak a vízum miatt jelenkeznek, ugyanis nem tud elhelyezkedni a szakiskola elvégzése után. Magyarul segghülye a szakmai tárgyakból. Szakiskolában is tanítok, szóval látom, hogy leginkább azok mennek egyetemre (természetesen nem államira), akik leszarták a szakmai tárgyakat (könyvelés stb), japánul nem tud jól (4 év Japánban való tartózkodás után sem tudja letenni az N2-t), angolul nem tud (TOEIC 300 pont alatt) és persze a számítógépet sem tudja használni, így nem is csoda, ha egy céghez sem veszik fel őket. Arra persze nem gondol, hogy az egyetemen is ezt kell tanulnia...
Na de hogy lehet valakiből japán nyelvoktató?
1-2 évvel ezelőttig általában az alábbi feltételek közül kellett legalább egynek megfelelni:
① egyetemen fő-vagy mellékszakon japán nyelvoktatói képzés elvégzése
② a különböző felnőttképzéssel foglalkozó cégek által tartott ún. 420 órás tanfolyam elvégzése
③ a hírhedt JAPANESE LANGUAGE TEACHING COMPETENCY TEST / 日本語教育能力検定試験 letétele (sikeres vizsgázók aránya kb 20-30 százalék)
Természetesen helytől is függ, hogy mit kérnek, korábban szakiskolában és egy egyetemen is megelégedtek azzal, hogy japanológus végzettségem van.
És itt van a nem hivatalos 4. pont, azaz
④ megódjuk okosba’
Ez utóbbi akkor lép életbe, amikor lenne megfelelő ember, de (még) nem rendelkezik a fenti végzettségekkel, illetve mindegy hogy ki, de legyen már valaki.
Utóbbi esetében megfordultam olyan nyelviskolában, ahol a frissen felvetteknek tartott mítingen azzal kezdte az új kollega, „Köszönöm a lehetőséget, mert tényleg nem tudtam sehol munkát találni”, vagy a mellettem ülő férfi úgy mutatkozott be, hogy „Engem elraboltak az UFÓ-k. Az interneten rá is lehet keresni”....
(nem csak emiatt, de fél év után otthagytam az egészet a francba, és még ők voltak felháborodva).
Ami 日本語教育能力検定試験-t illeti, háromszor próbálkoztam vele, igaz, az első alkalommal semmit nem tanultam rá (olyan is lett), a második esetében elkezdtem a felkészülést, de pont a vizsga előtt 1-2 hónappal vesztettem el a lelkesedést, de harmadszorra fél éven keresztül mindennap foglalkoztam az anyaggal, így sikerült levizsgáznom belőle.
De! A kormány kitalálta, hogy mindez így nem jó, kell az állami kontroll, biztosítani kell a minőségi nyelvoktatást blabla, így csináltak egy államilag elismert nyelvoktatói képesítést, a „Regisztrált japán nyelvoktató”-t (登録日本語教員), amit ma már elvárhatnak a leendő japán nyelvtanároktól. Ehhez a sikeres vizsga mellett szakmai gyakorlaton is részt kell venni, de azoknak, akik a fenti pontokba tartoznak, némi engedményt tesznek. Természetesen nem a végtelenségig, 5 év alatt kell megszerezni ezt az állami képesítést.
Én a ③ pontba tartozom, így csak annyi volt az egész, hogy el kellett végeznem egy onlájn tanfolyamot (15x 90 perc) és letenni az ahhoz tartozó teszteket. A tanfolyam előre felvett videókból áll, amin leginkább bácsik és nénik beszélnek, olyan gyorsan, hogy másfél-kétszeres lejátszási sebességnél lesz végre élvezhető a dolog.
Emellett többször kellett regisztrálnom ide-oda, de ez is a tipikus japán módon ment, mert a külföldi neveknek nem igazán kedvez a rendszer, így én csak hibás névvel tudtam regisztrálni, de az oklevélen szerencsére jól írták a nevemet. Természetesen fizetni is kellett (összesen több, mint 30 ezer jen), minden esetben máshova kellett küldeni a pénzt, így kénytelen voltam arra gondolni, hogy ez az egész csak arról szól, hogy kellett a jó kis állás a nyugalmazott kormányhivatalnokoknak.
Elvileg az új rendszer biztosítaná a nyelvoktatók társadalmi megbecsülését, de nem látok semmi változást, a fizetésem is ugyanannyi, mint előtte. Az oktatás minősége pedig nem ettől a papírtól lesz jobb.
